Kisfilm készült a geszti Tisza-kastély újjászületéséről

Az újra régi fényében pompázó legendás geszti Tisza-kastély történetét és felújítását mutatja be A magyar világ közepe – A geszti Tisza-kastély újjászületése című kisfilm, amelyet kedden, a felújított kastély átadásának napján mutattak be a Duna csatornán.

Az M5 kulturális csatorna által készített, 25 perces kisfilmben Lázár János építési és közlekedési miniszter kiemelte: kevés olyan család van Magyarországon, amelyben a közéleti és a szabadságért való küzdelem, a közügyekben való aktív szerepvállalás és egy ügyért való harc annyira egybeforrott volna a család hétköznapjaival, mint a Tisza családnál.

A család politikai aktivitása a 18. században kezdődött, akkor a magyar református egyház egyenjogúságáért és a vallásgyakorlás szabadságáért küzdöttek. A 1860-as évektől a századforduló időszakáig tartó korszakot dominálta Tisza Kálmán személye. „Leginkább az országépítő szóval lehet leírni azt a miniszterelnöki ciklust, amit ő 1875 és 1890 között megvalósított” – mondta Lázár János.

A miniszter szerint a geszti kastély falai között az 1700-as évek végétől 1918-ig mindenképpen minden a politikáról szólt.

Három-négy generáció harcolt eszmékért, víziókért, az országért. Ezt jól megmutatja Jókai Mór Kőszívű ember fiai című regényében, amelyben a kőszívű embert Tisza Lajosról mintázta a legenda szerint.

Lázár János beszélt arról is, hogy Geszten helyrehozták a templomot, megépítették az iskolát, létrehozták az óvodát, utakat és közműveket építettek az egész falu területén, és utána kezdtek hozzá a kastély felújításához a magyar református egyházzal közösen.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár, történész a kisfilmben kiemelte: nincs még egy olyan magyar család, amely két miniszterelnököt adott Magyarországnak, ráadásul a dualizmus korában, amely a magyarság gyarapodásának, növekedésének az időszaka volt.

Hozzátette, hogy a Tiszák 19. század előtti szerepvállalásáról kevesebb információ áll rendelkezésre. Ami biztos, hogy az 1600-as években a Tisza-ősök Rákóczi György fejedelem udvarában a törökkel vívott harcokban tűntek ki, adminisztratív feladatokat láttak el, Borosjenőn tevékenykedtek.